team

Rólunk

A Grüne Antwort Kft.-t 2012-ben alapította két Műegyetemi hallgató. Az évek során a vállalat folyamatosan fejlődött, amely kihatott a tevékenységi körökre és a csapat létszámára is. Mára már több területen kínálunk termékeket és szolgáltatásokat. Csapatunk immáron több mint 10 fővel igyekszik megvalósítani az egyedi igények alapján felállított partneri elvárásokat. Cégünk 3 fő ismérve a professzionalizmus, a csapatmunka és a megbízhatóság. Ennek fényében a kivitelezések során a többévnyi tapasztalatunknak köszönhetően, mindig a legjobb minőségű és a legmegfelelőbb termékeket választjuk a megrendelőink számára.

Árkossy Máté
Árkossy Máté

Árkossy Máté

Máté 2012-ben, építőmérnöki tanulmányai alatt Maszlavér Gáborral közösen alapította a céget, amely elsősorban mérés-technológiához és adatgyűjtéshez szükséges saját szoftver és hardver gyártással indult. Máté a kezdeti időszak óta látja el a cég ügyvezetői feladatait.
Demján Zsolt
Demján Zsolt

Demján Zsolt

Zsolti 2015 óta erősíti a Grüne csapatát mint szoftverfejlesztő. Kitartó munkájának köszönhetően az évek során fejlesztési vezetővé lépett elő. 2020-ban szerezte meg mérnökinformatikus diplomáját az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán.
Dr. Gaál Xénia
Dr. Gaál Xénia

Dr. Gaál Xénia

Xénia 2021-ben csatlakozott csapatunkhoz adminisztratív munkatársként és személyi asszisztensként. Doktori képesítését irodalom- és kultúratudományok területen 2017-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte. Felsőfokon beszél oroszul.

Maszlavér Gábor
Maszlavér Gábor

Maszlavér Gábor

Maszi 2012-ben Mátéval közösen alapította a céget. Akkoriban a megszerzett építőmérnöki tudásának kamatoztatásával és az addigra már kiépített piaci kapcsolataival segítette a céget. Jelenleg pedig pénzügyi, gazdasági vezetőként tevékenykedik

Meilinger Nóra
Meilinger Nóra

Meilinger Nóra

Nóri 2021 tavasza óta erősíti a Grüne csapatát mint backend fejlesztő. Tanulmányait az Óbudai Egyetem Neumann János Karán folytatta, ahol 2021 januárjában sikeresen szerzett diplomát és vált okleveles mérnökinformatikussá.
Mészáros Gábor
Mészáros Gábor

Mészáros Gábor

Mészi 2017-ben csatlakozott a Grüne csapatához backend fejlesztőként, azóta több kivitelezési munkánál projektvezetői feladatokat is ellátott. 2015-ben végzett a Debreceni Egyetem Informatikai Karán mint programtervező informatikus.

Szocska Szabina
Szocska Szabina

Szocska Szabina

Szabina 2019-ben csatlakozott csapatunkhoz egy sikeres pályamódosítást követően, eredetileg a BGE-n folytatott szállodaipari tanulmányokat. 2019 decemberében pedig már kezdő webfejlesztőként csatlakozott hozzánk és azóta segíti a frontend csapat munkáját.
Vigh Péter
Vigh Péter

Vigh Péter

Peti 2020 tavaszán csatlakozott hozzánk, kezdetben PLC programozási és egyéb gyakornoki feladatokat látott el. Időközben, 2021-ben megszerezte mechatronikai mérnök képesítését a Pannon Egyetemen és párhuzamosan vált nálunk is automatizálási mérnökké.
Vitéz Tamás
Vitéz Tamás

Vitéz Tamás

Tomi a kezdetek óta oszlopos tagja a Grüne csapatának, még 2012-ben a BME-n folytatott építőmérnöki tanulmányai alatt csatlakozott Mátéhoz és Maszihoz. Eleinte a fejlesztésekért volt felelős, de mára már a cég operatív vezetését látja el.
Kapcsolat